Debrecen városának bemutatása képek segítségével.

A fotógalériában található képek segítségével virtuális sétát lehet tenni Debrecen belvárosában (A fotózás útvonala itt.), valamint megtekinthető a Református Nagytemplom és a Református Kistemplom belülről.

Történelmi visszatekintés keretében látható a Látványszökőkút építése, majd a 2010-es Hőlégballon Világbajnokság képeinek köszönhetően madártávlatból  is megcsodálható a város. Végezetül a 42. Debreceni Virágkarnevál képeivel záródik a képsorozat.

• 2010-es Hőlégballon Világbajnokság képeit Csizmadia József készítette
• Az információs sáv adatainak egy része az “Egyet lép az ősi város” című képeskönyvből illetve a  Wikipédia-ból származik.

***

Debrecen város története.

A honfoglalás előtt a területen több különböző népcsoport élt. Az ókortól kezdve számos népcsoport (vandálok, gótok, szarmaták, gepidák, avarok) telepedett le hosszabb-rövidebb időre a mai Debrecen területén. A szarmaták által épített Csörsz árok két nyomvonala is átmegy a városon (é. sz. 47° 33′ 04”, k. h. 21° 38′ 34” és é. sz. 47° 31′ 42”, k. h. 21° 43′ 20”).
Már a rómaiaknak volt itt katonai telepük; őseink e vidéket Mén Marót bolgár fejedelemtől foglalták el. Debrecen ősi lakossága szláv lehetett s neve is erre mutat, de a honfoglalás óta állandóan magyarok lakták s így hazánk egyik legtősgyökeresebb magyar városa. 1091-ben már jelentékeny hely volt és 1218-ban II. Andrástól városi jogokat nyert.
Írott forrásban elsőként 1235-ben tűnik fel Debrecen neve, mégpedig a Váradi Regestrumként ismert ítéletgyűjteményben, ekkor még „Debrezun” alakban (a név feltehető forrása egy török (kipcsak) *Tébrésün ~ *Débrésün, jelentése: mozogjon, éljen. Szláv származtatásai nem elfogadhatóak.[4]) A három falu (Boldogasszonyfalva, Szentlászlófalva és Debreczun) egyesülésével létrejött település a tatárjárást követő évtizedekben indult gyors fejlődésnek, rövid idő alatt az ország leggazdagabb, így egyik meghatározó városává vált, elsősorban földesurának, Károly Róbert bizalmasának, Debreceni Dósának köszönhetően.
1245-ben újból felépült a mai nagytemplom helyén állott templom, később pedig Debrecen a Csák Máté ellen való küzdelmekben oly jó szolgálatot tett, hogy ezek fejében Nagy Lajos mezővárosi kiváltságokat adományozott a városnak 1361-ben, ekkortól rendelkeztek az itt élők a szabad bíró- és tanácsválasztás jogával. 1450 és 1507 között a Hunyadi család birtoka volt.
A 15. század elejétől a város számos újabb kiváltságot nyert el az uralkodótól illetve földesurától. Legfontosabbak ezek közül talán a vásárok tartását engedélyező kiváltságlevelek, hiszen a következő évszázadokban a kereskedelem, a vásárok biztosították a város gazdagságát, folyamatos fejlődését. A török hódoltság, az ország három részre szakadása sem jelentett végzetes csapást a városra nézve, sőt a 17. században Debrecen gazdagsága és jelentősége tovább nőtt, elsősorban a fellendülő marhakereskedelemnek köszönhetően. Debrecen az Alföldet Erdéllyel és a Felvidékkel összekötő kereskedelmi utak mentén feküdt, emellett a város kereskedői a legjelentősebb német piacokra szállították portékáikat, szarvasmarhákat, lovakat, búzát és bort.

A mohácsi vész után Debrecen sorsa viszontagságos volt; védurai közül legnevezetesebb volt Enyingi Török Bálint, ki a reformációt 1536-ban Debrecenbe behozta és az Melius Péter, a város első püspöke alatt annyira elterjedt, hogy 1552-re a katolikus egyház teljesen megszűnt.
Debrecen gyakran került nehéz helyzetbe földrajzi helyzete miatt és azért is, mert nem rendelkezett várral vagy városfallal, és csak a városatyák diplomáciai lavírozása menthette meg. A városnak hol a terjeszkedő törököket, hol az osztrákokat, hol Rákóczit támogatva sikerült fennmaradnia. Talán ez is hozzájárult a polgárok nyitott gondolkodásához, ami előkészítette az utat a reformáció számára. A gazdag kereskedőváros polgársága körében hamar visszhangra találtak a kálvini reformáció tanai, és lehetőségeiket kihasználva a korszakban szinte egyedülállóan fejlett iskolahálózat kiépítését kezdték meg. Ekkoriban alakult ki a cívis mentalitás, amiben a református vallás morális értékrendje egyesült az itt élők pragmatikusan puritán életfelfogásával. A 16. század közepén már a város teljes lakossága protestáns. Így nyerte el a város a „kálvinista Róma” nevet.
A város gazdasági és kulturális jelentőségét is elismerve adományozta I. Lipót Debrecennek a szabad királyi városi rangot 1693-ban. 1715-ben pedig visszatért a városba a katolikus egyház, és a várostól kapott telken a piarista szerzetesek felépítették a mai Szent Anna-székesegyházat. Ebben az időben a város már fontos kulturális, kereskedelmi és mezőgazdasági központ. Református Kollégiumában (a mai egyetem elődje) későbbi tudósok és költők tanulnak. 1725-ben Debrecenbe helyezték át a kerületi táblát.
A város gyorsan fejlődött, de konzervativizmusát mindig megtartotta. A történelem úgy hozta, hogy az utóbbi két évszázadban kétszer is meghatározó szerepet játszhatott Magyarország történetében. Először 1849 januárjában lett az ország fővárosa, és vált – Kossuth szavaival élve – a „magyar szabadság őrvárosává”, amikor a forradalmi kormány Pest-Budáról ide menekült. 1849 áprilisában Kossuth a Debreceni Református Kollégium oratóriumában mondta ki a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét. Debrecen tanúja volt a szabadságharc egyik utolsó csatájának is, melyben a Habsburg-párti orosz sereg legyőzte a magyar honvédség egyik fontos elővédjét (Nagysándor József hadteste), a város nyugati részén zajlott augusztus 2.-án.
A szabadságharc után Debrecen lassan újra virágzásnak indult. 1857-ben elérte a vasútvonal, amely összeköti a mai Budapesttel, majd hamarosan vasúti gócponttá vált. Új iskolák, kórházak, gyárak, malmok épültek, bankok és biztosítótársaságok telepedtek meg a városban. Magasabb épületek, villák épültek, parkokat alakítottak ki, így a város egyre inkább nagyvárosias külsőt öltött. 1884-ben az országban elsőként elindult a gőzvontatású városi közúti vasút (helyét 1911-ben a villamos vette át, mely a mai napig nagyrészt a régi gőzvasút nyomvonalán halad).

Nagyváraddal mindig „konkurenciaharcot” vívott a város, mint Hajdú és Bihar vármegyék központjai. Az első világháború után azonban, amikor Magyarországtól elcsatolták a Partium területeit, Debrecen határközeli várossá vált. A gazdasági válságból a turizmus nyújtott kiutat. A Nagyerdőben kikapcsolódási és sportolási lehetőséget nyújtó épületek épültek, köztük fedett uszoda és az ország első stadionja. A városhoz tartozó Hortobágyi Nemzeti Park turistalátványossággá vált.
A második világháború alatt Debrecen hatalmas veszteségeket szenvedett. Az 1944 augusztusi bombatámadások során az épületek fele elpusztult, további 20%-uk megrongálódott. 1944. után megkezdődik az újjáépítés, és Debrecen egy időre másodszor is az ország fővárosa lett, amikor itt ülésezett az Ideiglenes Nemzetgyűlés, és száz napig itt tevékenykedett az Ideiglenes Nemzeti Kormány is. A polgárok nekiláttak a város újjáépítésének, azonban a háború előtti állapotok teljes visszaállítását az új rendszer nem tette lehetővé. Az államosítások során a város területének felét elvesztette, ezeket újonnan kialakított községekhez csatolták, ezenkívül Debrecen a Hortobágy feletti rendelkezési jogát is elveszítette. Bár az újonnan épült lakótelepek megváltoztatták a városi arculatát, de otthont teremtettek azoknak, akiknek háza elpusztult a háborúban.
Napjainkban Debrecen Kelet-Magyarország legnagyobb városa, ezenkívül az ország egyik fontos kulturális, kereskedelmi, vasúti, építészeti központja.

• A Debrecen város történetét bemutató fejezet a Wikipédia-ból származik.